A www.falfesto.hu csapatának beszámolója a bowlingpálya melletti nagyméretű falfestmény készítéséről.
Ez a kép kihívás volt számunkra, mert ez a legnagyobb kép, amit ezidáig festettünk. Területileg kb. 100 m2. Egész pontos adatot a lelógó gerendák miatt nem igazán tudtunk számolni.
A megrendelővel egyeztetve az az ötlet merült fel, hogy New York jellegű vízparti várost jelenítsünk meg a két oldalt 24m hosszúságú falakon. Ezek után a részletes terven már egyénileg dolgoztunk, szerencsére a megrendelő teljes bizalmat adott nekünk és kíváncsian várta hogyan fog kinézni a kész kép.
Két eltérő napszakú várost festettünk, egyik oldalon egy éjszakai városkép, a másik oldalon egy napfelkelte város látható. Mivel a pálya hosszú és a játékosok a bowling szabályai szerint nem sétálhatnak be a pályára, így a kép jellemzően csak egy perspektívából látszik. Ezért arra kellett törekedni, hogy meghatározó nézőpontnak megfelelő perspektívát alkossunk. Ezt a hátrébb található épületek megnyújtásával próbáltuk elérni. Érzékeltessük, hogy a város két térfele összetartozik egy hidat festettünk, ami azt az érzést kelti a szemlélőben mintha alatta állna.
Az éjszakai jelenetet azzal próbáltuk élethűvé tenni, hogy az ablakokat és az utcai fényeket UV festékkel emeltük ki. Ez az első kép, ahol ezt a technikát kipróbáltuk.
A kép összefüggő hatást keltsen a gépek matricázását is magunkra vállaltuk. Itt hasznos volt, hogy komoly számítógépes grafikai ismeretekkel rendelkezzünk és sok esetben a falfestmény vázlatait is számítógépen készítjük el először és ezt a képet egyeztetjük a megrendelővel. Természetesen a matrica felhelyezését a kasírozást, hozzáértő szakember végezte, majd ezt követően itt is szükség volt az UV festék felvitelére.
- Bár hitelesítésre nem került, de valószínű mi tartjuk a falra húzott folyamatos ceruzavonal világrekordját.-
Ez az a képünk, ami a mérete és elhelyezkedése miatt talán itt a fotókon kevésbé érvényesül, ezért ha teheti nézze meg személyesen Tatabányán az Omega plázában, és jó bowlingozást kívánunk Önnek!
A falfestők :
Tassi Gréta
Szalai László
Pozsgay Tünde
Pozsgay András
Pozsgay Gyula
